Lotti, a kecskegida története

Egy olyan történetet szeretnék megosztani mindenkivel, ami akkor játszódott, amikor még csak kutya-fizioterapeuta tanonc voltam és egy állatkertben dolgoztam.

Lotti, a kecskegida egy hideg, nyirkos, téli napon született ikertestvérével együtt. Így voltak ők a két Lotti. Sajnos a szerencsétlenség már születése napján utolérte a kicsit. Valószínűleg valamelyik kifejlett kecske ráléphetett a bal hátsó lábára, mivel a csánkízületét alkotó kötőszövetes képletek olyannyira megnyúltak, hogy az ízület a megszokottal ellenkező irányba hajlott. Mint az köztudott, a kérődző állatok pár óra alatt megtanulnak járni. Lotti is így volt ezzel, de az érintett lábára képtelen volt ráállni. Rohantunk vele az állatorvoshoz, ahol egy hatalmas kötést kapott. Szerencsére a lába nem tört el, és mint ahogyan egy gyermek teste, úgy az övé is rendkívül rugalmas volt, így hát jó esély volt a felépülésére. Anyjával és testvérével együtt elkülönítettük őt egy jászolba és ahogyan azt illik, szépen beszalmáztunk alájuk. Esős napjaink voltak. Ezzel nem is lett volna gond, de megtörtént, amire senki sem számított. Az egyik éjszaka során a jászol beázott és a kötés ráfagyott a gida lábára. Miután nagy nehezen eltávolítottuk a kötést, meleg vízben áztattam a lábát, majd hajszárítóval próbáltam minél inkább felmelegíteni azt. Sajnos a lábvége fagyási sérülést szenvedett. Napokig háromféle injekciót kapott, hogy megmenthessük a lábát (ekkor a csánkjával már nem volt probléma). Mivel a kúra befejeztével sem használta bal hátsó végtagját, úgy döntöttem, kezembe veszem a dolgokat és hasznosítom a fizioterápiás tanfolyamon tanultakat. Sokan most bizonyára felteszik a kérdéseket, hogy "Egy kecskével fizioterápiázni? Most komolyan?". Az átlag embereknek a kecskék talán nem tűnnek túl intelligens állatnak, de én ezt megcáfolnám. Meglehet, értelmi és szociális képességeik sosem lesznek egyenlőek egy kutyáéval, de a maguk módján ők is okosak és elbűvölő személyiséggel rendelkeznek (na meg rettentően önzőek is, főleg, ha élelemről van szó). Ha elegendő szeretetet kapnak képesek a gazdájuk ölében elaludni, felismerik a rég nem látott emberi barátaikat, odajönnek, ha a nevükön hívjuk őket, és trükköket is megtanulnak, amiket jutalomfalat ellenében lelkesen végre is hajtanak nem csak a gazdájuknak, de más személyeknek is. Akár terápiás állattá is válhatnak a megfelelő kezek között. Mindezeket nem csak kitaláltam, saját magam tapasztaltam meg, miközben az állatkert kecskéivel foglalkoztam, és némelyikkel egészen szoros barátságot kötöttem. Így hát nem volt kérdéses számomra, hogy képes leszek-e fizioterápiázni egy kecskével. Anatómiailag persze vannak különbségek egy kutya és egy kecske lába között, de mivel vadgazda mérnökként a kérődzők lábszerkezetével kapcsolatosan már az egyetemen hozzájutottam a szükséges tudáshoz, ez nem jelentett gondot.

Amikor csak tudtam, loptam magamnak egy kis időt, az ölembe fektettem Lottit és átmasszíroztam a végtagjait, hogy az izmai ne legyenek túl feszesek és ne tapadjanak le. Alkalmaztam a passzív kimozgatás technikáját is, hogy az ízületeinek mozgáspályája ne szűküljön be, miközben nem mozgatja lábát, valamint az asszisztált állás sem maradhatott el. Lotti mindezt nagyon nyugodtan és ügyesen tűrte, talán még élvezte is. Olykor még pórázon is sétáltunk, hogy lássam, hogy haladunk. Bár ez csupán néhány módszer volt a fizioterápia széles palettájáról, de ezekkel is jelentős javulást értem el. Pár nap múlva már valamelyest ráterhelt a lábára és az idő előrehaladtával egyre jobb lett a járása. A fagyás persze nem múlt el nyom nélkül. Úgy tűnt, hogy az érintett végtagján körmei végérvényesen megálltak a növekedésben, de ez különösebben nem zavarta. Azóta én már elköltöztem, kijártam a tanfolyamot és megszereztem a képesítésemet, így nem tudom, a továbbiakban javult-e, vagy romlott az állapota, elvégre az én távozásommal az ő kezelésének is vége szakadt, de bízom benne, hogy ma is jól van és nagyokat szaladgál a társaival a kifutójában.

Lotti története egy nagy löketet adott, hiszen első körben bizonyította, hogy van értelme annak, amit csinálok, elvégre pont azért választottam ezt a szakmát, hogy a hozzá hasonló helyzetben lévő állatokon segíthessek.

Ez az eset arra is rámutat, hogy a fizioterápia nem csak kutyáknak nyújthat segítséget. Többek között ezért is van hát, hogy a Mocorgó Társállat-fizioterápia, mint ahogyan az a nevében is benne van, a társként tartott állatok fizioterápiáját célozza meg. Legyen szó kutyáról, macskáról, vadászgörényről, vagy akár egy kecskéről, nálam nyitott ajtókra talál, mert hiszem, hogy minden állat megérdemli a törődést.

Bognár Ágnes